Na akkor legyen egy ilyen hosszú poszt, egy szuszra, más oka nincs, csak hogy régi a szöveg, ami rég óta kikívánkozik. Vágás és szerkesztés nélkül, eredetiben:
"2011. november 17.
Ez az utazás már jól kezdődik. Norvég barátaink ugyanis már a repülőn wifivel kényeztetnek! Igaz, ami igaz, a legtöbb oldal „nem biztonságosan megjeleníthető”; ami azt illeti, az egyetlen oldal, ami biztonságos és megjelenik, a Norwegian.com. Okos reklámfogás. Mindenesetre a balkánról távolba szakadt – wizzairhez és easyjethez szokott - magyarnak még ez is nagy szám. Parasztnak csoki. Hozzátenném, előttem pont egy kis család ül, 2 gyerekkel, akik néha egy-egy tíz perces szünetet tartanak a konstans ordítás között. Az utóbbi egy évben többet repültem, mint eddigi életemben összesen, és mostanra már minden porcikámmal kívánom a családi részleg kialakítását a repülőkön (is). Tarthatatlan, hogy egy x órás út alatt végig más gyerekének a hisztijét kell hallgatni (by the way megértem, hogy egy gyereknek unalmas, ijesztő, stb. lehet egy repülőút, de megtisztelő lenne, ha tekintettel lennének nem csak a családosok, de a magányban, ne adj isten csendben utazni kívánók igényeire is).
Különben csodálatosan kezdődött a napom, reggel 4-kor kelés, a 6 órás vonat lekésése, lélekszakadva reménykedés az időben történő reptérre érkezésben, amit csodával határos módon sikerült is, magam sem értem, hogyan, de a reptéren még vártam is majd egy órát a check inre. Szóval elindulás Finnországba abszolválva! Röpke egy óra, és leszállunk Stockholmban, onnan komppal át Finnországba – szerintem Turkuba, de még nem tudom pontosan. Még mindig nem tudom elhinni ezt az egészet. Mikor felszállás előtt megláttam a gépet, hirtelen elakadt a lélegzetem, „Basszus, normális vagyok én? Mi a lófaszt csinálok?” Aztán persze hamar átvette az érzés helyét az „úristenúristenúristenmegyekfinnországbaááááááááááááá”
A gépen utazók többsége szerintem svéd. Szanaszét álló szőke haj, és meglepően lenge öltözék. A jobbon ülő csaj egészen konkrétan mezítláb van:D Na egyelőre ennyi, a purgyék mintha higgadni látszanának, így egy jó hunnyantás reményében most ezt be is fejezem.
Folyt. köv. ugyanaznap, este
Megérkeztem Stockholmba (Stockholm-Arlanda), a reptér egy álom. Semmihez sem kell hozzányúlni, minden önműködő, a csomagot kb a leszállást követő 6. percben magamhoz tudtam venni, de lehet, hogy annyi sem volt. Minden tiszta, rendezett, és persze karácsonyi motívumokkal díszített. Az érkező-várakozó kapunál már várt rám János (a főnök) és Ádám; sec perc alatt már a kocsiban voltunk (az Édesanyának való gyors bejelentkezést követően), és nekivágtunk a skandináv sztyeppének. Se, ugyanis bementünk Stockholm belvárosába, ami úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúristen megint csak egy álom. Kicsit olyan, mint Budapest, sok tér elrendezése, vizualitásában sok hasonlóság van Budapesttel. Se egy csöves, se egy cigány, se egy szemét az utcán… Nyoma sincs annak a londoni szemeteljünk, szarjunk oda és szarjuk is le, mert az sem érdekel mentalitásnak. Sokkal barátságosabbnak tűnik ez a város. János elvitt minket az óvárosba is, ami egyszerűen csodálatos. Kézműves svéd árukat árulnak, a rénszarvas bundától kezdve a glöggön át mindent. A glögg alkoholmentes volt, ugyanis a svédek nem árulhatnak nap közben szeszes italt, csak délután, valamint péntek délután és vasárnap este között sem, hogy a hétvégéket ne ivással töltse a jónép Svédországban.
Most épp egy óriási kompon vagyunk, egy hálókabinban két pasival (khmm khmm és nem éppen az Aalto testvérek), ami csak kicsit kényelmes, de mit lehet tenni, ha a finneket és a svédeket egy 12 órás kompút köti össze? 12 órás basszus… de ez a komp… uhh ilyet én még életemben nem láttam. Először is 10 emeletes, az első x szinten vannak az autók, feljebb pedig bevásárlóközpont, szauna, játékterem, zongoraterem, dzsezz-szoba, rock-szoba, kínai étterem, amerikai étterem, svéd étterem, finn étterem, alkohol tax free, diszkó, meg amit csak akarsz. Még feljebb a hálókabinok, amik - eltekintve a ténytől, hogy 2 idegen pasival kell osztozkodnom – nagyon kis bájosak, komfortosak. Saját zuhanyzó, wc, csap, törölköző, ágynemű felhúzva, egy hatalmas tükör és tévé. Gondolom, a felszereltség függ árkategóriától, meg attól is, hogy hány személyes a kabin. Mi egy 4 személyesben vagyunk hárman, és azt hiszem, h pl haverokkal, barátokkal nagyon nagy buli lenne ez. Hozzáteszem, így is az.
Szóval a mai nap legfőbb tapasztalata: Stockholm ámulatba ejtően csodálatos. nem is reméltem, hogy ennyire szép. Jaah és még egy jó hír. János mondta, h a finnek támogatják az itt letelepedni vágyó külföldieket, havi 1200 euróval, azzal a feltétellel, hogy bizonyítottan jár nyelvtanfolyamra, és tanul is. Azt hiszem, ennek utána fogok járni. Igaz, elhamarkodott lehet egy nap után levonni bármilyen következtetést, de a Skandinávia iránt érzett szerelmem nem hogy nem csökken, uhh… csak még inkább elmélyült. Szerelmes vagyok Skandináviába.
2011. november 18.
Reggel 7-re értünk Turkuba, vaksötét és 3 fok fogadott bennünket. A magam részéről valami furcsa, kellemes érzés volt bennem, ami a csigolyáimból áramlott egészen fel az öreglyukig. Órák múltán rájöttem, hogy minden bizonnyal az ágyban alvás okozta, ami az elmúlt 2 hónapban nem igazán adatott meg Londonban. Szóval ezzel a zsigeri jóérzéssel indult a nap, amit egy kellemes finn reggeli koronázott. 7,5 euróért all you can eat svédasztal reggeli, amiben a gyümölcstől, a joghurton át a felvágottakig, a sajton keresztül minden volt, és hadd ne mondjam, egyik jobb, mint a másik. Mézédes dinnye például. Novemberben. Finnországban.
De például a reggeli mellé finom, frissen facsart gyümölcslevek közül lehet válogatni, viszont amikor 11-et üt az óra, akkor ezeket lecserélik sörre! Megkóstoltam – gyanútlanul azt hittem, valami üdítő – és egyrészt nagyon finom, édes, alig érződik benne az alkohol, na de basszus, 11 órakor sörözni??:D Érdekes… Na most ezen a kellemes kis reggeliző helyen meresztettük a seggünket vagy 3 órán keresztül arra várván, hogy Mikko, a finn kapcsolat magához térjen a legszebb álmábólJ
Miután ez megtörtént, Raisioban találkoztunk Mikkoval, és feleségével, Noraval. Mikko tipikus finn, hosszú szőke hajú, mandulavágású szemű, vékonyka srác, hosszú, befont szakállal, irtó mókás. Bájos. Nora, mint azt később megtudtam, kicsit drogos, kicsit depressziós, ilyesmik, de összességében jó benyomást gyakorolt. Valami nagykerben voltunk velük, papírzacskót vettünk a csicsergőknek, majd onnan egy nepáli étteremben ettünk. Raisioban van Finnország legrondább utcája, aminek az a története, hogy pályázatot írtak ki az utcarész felújítására, amit egy szép tervvel megnyert a tervező, de kivitelezés közben rájött, hogy a tervek kivitelezhetetlenek/ nem úgy valósulnak meg, mint a terveken. Mondjuk szerintem különösképpen még az az utca sem ronda, de hát persze, a többi finn utcácskához képest nyilván az.
Ebéd után további autókázás Tammela felé. Eddig még nem említettem, de irtó sokat kocsikázunk, ez nyilván adódik a finn távolságokból, a geológiai adottságokból. Szóval Tammela, ahol jó félórás tekergőzés után nagy nehezen megtaláltuk a szállásunkat. A szállás maga egy állítólag több száz éves, tradicionális skandináv faház, cserépkályha, fésülködőasztal, miden, ami kell egy ilyenbe. Van külön konyhánk, de engem speciel sokkal inkább felvillanyoz a fürdő, ahol végre nyugodtan lehet tisztálkodni – a férfitársaság ellenére is. (Nota bene 2011. november 19., mert azt hittem, erről még nem írtam: Mustialaban van, egy erdő közepén, egy régi diákszálló vagy mi, nem is tudom már, a lényeg az, hogy mára már nincs használatban, vagyis igazából fogalmam sincsJ A lényeg az, hogy egy régi, tradicionális skandináv házban van a lakrészünk, egy három ágyas szoba, padlótól plafonig csontszínű cserépkályhával, kis konyhával, fürdővel - János legnagyobb szomorúságára, és az én csalódásomra is – szauna nélkül. Két napja Finnországban vagyok és még nem szaunáztam:D Tarthatatlan:D A finn szaniterek eddig több meglepetést is szereztek számomra. Az egyik, hogy eddig ahány zuhanyzót láttam, egyikben sem volt tálca, csak lefolyó a padlón, a wc mellett. Ez elég hát hogy is mondjam khmmm kevéssé tűnik higiénikusnak. A másik dolog, ami viszont annál tetszetősebb, hogy minden wécé mellett van egy kis, apró zuhany, ami amolyan seggmosó funkciót lát el. Ez viszont baromi jó ötlet, és nagyon is higiénikus. Valamint a vécéfülkén/szobán belül van bent a csap, a kézmosó, ami szerintem megint csak jópofa. Tükör, kéztörlő, ilyesmik. És persze nagy tér. Egy wécéhez képest legalábbis. A szállás elfoglalása után, még este átmentünk Joikoinenbe, itt lesz holnaptól a karácsonyi vásár, ahol hétvégén árulni fogunk, kipakoltuk a cuccot, elrendeztük a standot, ilyesmik. Bőrcuccok, vizisíp, ilyesmik. Szépek, illatosak, majd meglátjuk, mennyire lesznek kelendőek.
Ja és egy mindenképp említésre méltó megfigyelés: a finn férfiak valóban gyönyörűek. Olyan vehemenciával bámulom őket, kb kamaszkortól fiatal felnőtt korig, hogy már-már saját magamat is zavarba ejtem. Ők persze nagyon kis szemérmesek, legtöbbször észre sem veszik. Különben Mikko is elég jó. Az ő esetében tovább fokozza a dolog pikantériáját, hogy kovács. Gondolom, ez nem igényel további magyarázatot. Éjfél múlt, holnap 7-kor kelés, joccakát.
Finnország összességében – amit eddig láttam belőle – jóval puritánabb Svédországnál, de a szerelem továbbra sem hagy alább. Még az sem tántorít el, hogy egyre inkább hűl a levegő, pár órán belül is érzékelhető a különbség. Bármikor leszakadhat a hó. Mikor János megkérdezte Norát, hogy mi a helyzet, a válasz ez volt: „it’s getting colder and colder. We are waiting for the snow.”
2011. november 19.
Unkarilainen vesipilli, Seitsemän euro. A mai nap leggyakrabban használt mondata. A leginkább meglepő, és ezzel együtt nagyon is kellemes meglepetés pedig az, hogy mennyire jól neveltek a finnek. Sok szirszar van egy karácsonyi vásárban, köztük a mi sípolós pruttyogós vesipillink, de egyetlen egy finn gyerek sem nyaggatta a szüleit, hogy Anyaaaaaaaaaaaaaaaa vegyéééééééééééééél, Anyaaaaaaaaaaa éhes vagyok, Annyaaaaaaaaaaaaaaaaa akarok, semmi ilyesmi. És ezt azért állítom ilyen biztosan – merthogy ugye finnül fogalmam sincs, hogy hangzanak a fenti mondatok, szóval akár mondhatták is volna -, mert egy hang nem jött ki a torkukon, maximum annyi, hogy „hauskaa”, és meregették a hatalmas kék szemeiket anyucira-apucira. Amennyiben anyuci-apuci beadta a derekát, a gyerek fogta a sípot, szépen megköszönte, és továbbállt (és nem kezdte el fújkálni, ordenáléskodni vele, hanem csak szépen kulturáltan, vagy éppen csak nézegették), amennyiben pedig a szülők állták a gyerkőcök vágyakozó pillantásait, a szülő egy ujjal (!) megérintve a gyereket finoman továbbálltak. A gyerekek pedig zokszó nélkül indultak, a szülők egy érintésére. Nos, ezeket a gyerekeket otthon vagy verik, vagy szimplán ennyire jól neveltek, rendesek, tisztelettudóak, higgadtak; és minden bizonnyal ez utóbbi a helytálló, hiszen finnek! Nem is értem, hogy lehet az, hogy ők a legközelebbi rokonaink. Annyira különbözőek, és annyival jobbnak tűnnek. Olyan érzésem van, mintha hazaértem volna. A hátam közepére sem kívánom Londont, gondolni sem akarok rá, még legalább egy hónapig.
2011. november 22.
Nos immáron Espooban, a végleges szálláson. Az arcok csak többé-kevésbé jófejek, de leszarom, különösebben nem érdekel a dolog. Egyre inkább ütköznek ki a dolgok, ugye lakva ismerszik meg a másik… mindenki törekszik elfoglalni a helyét a hierarchiában itt a kis mikro társadalmunkban. A magam részéről tök leszarom a dolgot, ebben nem kívánok részt venni, és azt gondolom, jól is megy. A játszmázáshoz egyáltalán semmi kedvem nincsen. Szóval most már a végleges szálláson vagyunk, vagyok. Vagyis nem mehetek Vaasaba. János választotta ki, hogy ki mehet vele és ki nem. Na ő kiválasztotta azt a csajszit, akit a legkevésbé bírok, és ez nos akármilyen gyarló dolog is, még egy indok rá, hogy ne kedveljemJ De igazából ez sem említésre méltó, csak amiatt vagyok csalódott, hogy nem mehetek Vaasaba. Pedig onnan közelebb lenne 1. az éjszaki fény, 2. Rovienami, a Mikulással, no meg több mindent láthatnék… na de mindegy, nem kesergek. A meló… hááát… kurva unalmas. Főleg a Heikintoriban, ott egyedül kell lenni, se egy vevő, se semmi, dögunalom. Ma kettő darab szaros kis csirkét adtam el… faszkivan. És igazából a dologban nem is ez basz fel, mert leszarom János bevételét, ami zavar, az az, hogy unatkozom, mint a szar, pedig csomó mindent csinálhatnék helyette. Egyre jobban utálok unatkozni. Kurva szar dolog.
A csapat különben ugye János, Ádám, róluk már írtam, Kitti, vele vagyok egy szobában, kedves kis 20 éves lányka, aki imád főzni és takarítaniJ Adri, amolyan kisfőnök, Eszter, és Levi, aki Levente, ami már elég a szimpátiám elnyeréséhez. De jó arc, ma du együtt tanultunk finn szavakat. A finnel haladgatok, de kurva lassan, nem is vártam mást. De nagyon tetszik a nyelv, napról napra jobban. Imádok itt lenni, imádom a fákat, imádom az ég színét, imádom a levegőt, és a legeslegjobban az embereket, az itteni mentalitást szeretem. Ami szar, hogy ugye nem tudok finnül. Igyekszem szavakat tanulni, de nem tudok olyan ütemben tanulni, hogy ezalatt az egy hónap alatt felszedjek annyit, hogy eljussak odáig, hogy értsek… szavakat elkapok, és a következtetési képességem napról napra javul, de még mindig nem elég a kommunikációhoz. Szerencsére ott az angol közvetítő nyelvnek, de éppen emiatt hamarabb mondom angolul, mint hogy nekiálljak makogni finnül… kibaszott lustaság. Mindenesetre minden nap tanulok, foglalkozom vele, igyekszem azért. Előbb utóbb meglesz ennek is a gyümölcse. Meg kell, hogy legyen.
A lakás különben elég fasza. Szauna nincs, annyira mondjuk engem ez sem vág földhöz. János kivan miatta, ő nagy szaunafan. Én is szívesen kipróbáltam volna, de amúgy sem volt túl sok kedvem Jánossal meztelenkedni (ugye itt a szauna pucér műfaj), szóval nem bánom annyira. Majd lesz rá lehetőség, ha hazament, vagy mittudomén, elmegyek public szunába. Szóval egy öt ágyas lakásban vagyunk heten, én Kittivel, János Ádámmal a két kétágyas szobában, Adri és Eszter a nappaliban, Levi pedig beköltözött a gardróbba J Elvagyunk. Esténként le-lecsúszik egy-egy pálesz, együtt vacsorázunk, szóval elvagyunk együtt, elbeszélgetünk. János egyfolytában oltja Kittit, ami szerintem nagyon csúnya dolog, nem tudom, miért kell basztatni a másikat. Ennek nem látom semmi értelmét. Ez is hierarchia játszma. Ő a legfiatalabb, rábaszott szegény.
Na ennyit mára, hyvää yöta.
2011. november 26.
A csapat fele lelépett Vaasaba, engem meg megvett az irigység és megbaszott az unalom az Espoontoriban, egyedül, mert ugye maradtunk itt Adri, Kitti Ádám és én.
Még mindig imádok itt lenni. Ma mondjuk sikerült átbasznom magam 10 euróval, amit aztán a saját pénzemből kellett visszatennem a kasszába, ami elég rosszul érintett, de hát mindegy, ez is részletkérdés csak amellett, hogy épp az álmomat élem át. Még mindig szerelmes vagyok Finnországba, szerelmes vagyok a finnekbe, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy itt akarok élni. Legalábbis egy ideig mindenképp.
Szauna továbbra is negatív.
2011. november 27.
Ma nulla azaz 0 darab csicsergőt sikerült eladnom a Heikintoriban. A reggel viszont tök jó volt, Kitti bekísért nyitni, de lévén vasárnap, és lévén advent vasárnap egy árva lélek sem volt a plázában, az üzletek csak délben nyitnak, szóval addig elmászkáltunk, a környéken sétálgattunk (Tapiola). Voltunk Kultuurkeskustaaban meg mittudomén még merre. Baromi érdekes, hogy mennyire jól megvannak a finnek a környezetükkel. Hogy képesek városokat építeni az erdők közepébe, és úgy, hogy a lehető legkevesebb fát vágják ki mindehhez. Van mit tanulni tőlük, nagyon is. Leszámítva ezt a dögunalom munkát minden csodálatos itt Finnországban. Nagyon magaménak érzem ezt az országot, otthon érzem itt magam, nem tudok betelni azzal, hogy kinézek az ablakomon, és egy erdőt látok kint, úgy, hogy városban lakom. Nem mondom, fura ez a város az angliai város után, de azt gondolom, sokkal inkább élhetőbb, mint az a kibaszott tömegnyomor, senki földje, fujj. Nagyon nem vágyom oda vissza. Megtaláltam az oldalt, a linket, ahol lehet jelentkezni erre az ideköltözési letelepedési támogatásra vagy mire. Nem bánnám, ha sikerülne a dolog. Nem azt mondom, elvagyok én ezzel a csicsergő árulással is, de eléggé egysíkú a dolog, és túl sok időt kell ezzel tölteni ahhoz, hogy jó legyen. Nem mellesleg napi 25 euró ebben az országban szarra sem elég. Mondjuk jó, hogy akkor fizetik a lakhatást… persze, mindennek két oldala van. Majd meglátjuk, mi lesz.
Kitti mondta tegnap, hogy megfigyelte magát, és arra jutott, hogy csupa negatív gondolatok járnak a fejében, és megpróbál odafigyelni rá, hogy ne így legyen. Nem kellett sokat töprengenem rajta, hogy velem ugyanez a helyzet. Szóval tudatosan fogom leépíteni a negatív gondoltatokat, hiszen most annyi szép és jó dolog vesz körül, amire koncentrálnom kell, hogy ihaj! Ma pl láttam egy annyira de annyira szép fiút, hogy el sem hittem, hogy valaki ennyire szép lehet. Beszéltünk is – igaz, csak a szaros csirkéről -, percek múltán tértem csak magamhoz a kábulatból, hogy mennyire gyönyörű volt. Nekem pl. az is nagyon tetszik a finnekben, hogy nagyon is utilista nép, puritán és egyszerű. Nincs csicsamicsa, divatőrület és rongyrázás. Nyilván vannak itt is cicafiúk és cicalányok, de a többség a kényelemre, a funkcionalitásra törekszik az öltözködésben. Ismét Londonnal tudok példálozni, ahol ugye minden a kibaszott divat körül forog, ami viszont engem ilyen mértékben egyáltalán nem érdekel és nem is érint. Szarok rá. Persze én is csajból vagyok, én is szeretek vásárolgatni, öltözködni, de ésszel. Nem szeretem a nagyon csicsa extrém cuccokat. Szóval beleillek a környezetbe. Azzal sem tudok betelni, hogy mennyire kedvesek itt az emberek. Mennyire higgadtak, és mégsem kimértek. Azt hiszem, így kell viselkedni. Tisztelettudóan, barátságosan, közvetlenül, de nem tolakodóan, hivalkodóan. Nekem is az éghajlat is bejön, a levegő itt tényleg levegő, és nem benzingőzzel kevert hajtógáz. A szabadban minden levegővétellel érzem, ahogy áramlik az ereimben az oxigén. Nagyon durva. Hazafele szakadó esőben jöttem, de komolyan mondom, még az is jó volt. Látni a fákat, hallgatni, ahogy susognak a szélben a levelek, ahogy hajladoznak az ágak, ahogy dübörög az északi szél a fejünk fölött, komolyan mondom, leírhatatlan, meseszép. A természet hatalmassága itt alapélmény. És ez szerintem nagyon fontos dolog, nagyon jó. Hatalmas érzés a természet részének lenni. Én ezt imádom. Furcsa, hogy eddig nem volt bennem égető az igény erre. Mindig is volt bennem igény és vágyódás a természetbe, de valahogy – talán lustaságból – mindig le tudtam mondani róla. Itt viszont természetes a természet, és azt gondolom, ez így van rendjén, ennek így kell lennie.
A szerelmem Skandinávia iránt egyre égőbb és csillapíthatatlanabb. És még a hó sem esett le. Mi lesz még itt…
2011. november 29.
Tegnap megvolt az első suomalainen ivászat. Huh, elég durvára sikeredett. Nem tudom, hány liter pálinka fogyott el, de ma mindenki rosszul volt, Levi hányt, Adrinak és Eszternek is kivan a gyomra, nekem a fejem fájt. Kittivel dolgoztunk Espoontoriban, felválta kint a csicsergővel és a bőrrel. Felemelő élmény volt a hidegben csicseregni, vizes kézzel, nyamm… de hát mit lehet csinálni. Eléggé szar van a palacsintában, valószínűleg haza fog menni a csapat egy része. Kíváncsi vagyok, kik maradnak. Különben jó volt a buli, jól bebasztunk. Marháskodtunk. Kellett ez már, mindenkiben túltengett a feszültség, jó volt kicsit kiengedni. Mondjuk most hullaszag van, igaz főleg azért, mert mindenki másnapos, mint a szar.
A hétvégén Kittivel elmegyünk, kimozdulunk. Helsinkibe vagy Kirkonummiba(:P Frans city) jeeeee alig várom.
2011. december 8.
Nos megszoktam itt. Hamar és könnyen ment. Sokkal nagyobb baj az, hogy már túl is vagyunk a félidőn… Különben Kittivel a kirándulás egész jól sikerült, a magam ütemében azért jobb lett volna, de így is jó volt, ha van valaki a társaságomban, akkor nem fosok az eltévedéstől. Ahhoz képest, hogy gyalogosan voltunk, egész sok helyre eljutottunk. Helsinki nem nagy város. Még kisebb, mint Budapest. Sok látnivaló van a központban, a buszállomáshoz közel, így relatív sok mindent láttunk. Voltunk az egyetemnél, templomoknál, múzeumoknál, Finlandia háznál, színháznál, muusika valaminél, szóval elég jól sikerült a nap összességében. Levi és Ádám szétszívták a vérünket, hogy majd biztos kurvára el fogunk tévedni, de ügyesek voltunk, nem keveredetünk el. Nem olyan akkurátus, mint London, de jól átlátható a város, ha még nekem sem sikerült eltévednem, akkor biztos, hogy jól organizált város.
Aztán voltam múlt hétvégén Vantaaban is. Igazából lófaszt nem láttam a városból, reggel mentünk, vásároztok, délután jöttünk haza. Szarrá fagytunk, szabadtéri rendezvény volt, de legalább kicsit megdobta az eladási rátánkat, ami amúgy a béka segge alatt van kettővel. És bár engem ez a dolog olyan nagyon ám nem izgat, azért az önbecsülésemnek annyira nem tesz jót a dolog, hogy vannak, akik jobbak nálam. Ezt a maximalizmust kéne valahogy kinevelnem magamból, vagy valami, mert azt hiszem, ha túl magasak az igények, akkor sokkal nehezebb boldognak lenni, boldoggá tenni, és egyáltalán boldogulni. Sokkal jobb lenne kreténnek lenni, kis igényekkel, alacsony mércével. Egyszerűbb lenne az élet. De nem az.
December hatodika itt nemzeti ünnep, a függetlenség napja, ezért semmi sem volt nyitva, egyezményesen mind szabadnaposak voltunk. Laposan telt a nap, akárcsak a többi fennmaradó idő, amikor túl sokan vagyunk itthon. Kevés a levegő, kevés a tér ennyi embernek. De valahogy mindannyiunkban benne van az, hogy csak ezt a pár hetet kell kihúzni, szóval igyekszünk kerülni a konfliktusforrásokat. Az biztos, hogy komoly lecke ez toleranciából. Nem bánom őszintén szólva. Egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy nem vagyok én olyan rossz ember, olyan rossz lakótárs, mint amilyennek gondoltam magam. Az itteniekkel megbarátkoztam teljesen. Azóta túlvagyunk még egy piáláson, igaz, azt csak ketten Levivel. Azóta sokat voltam Ádámmal beosztva, vele is beszélgettünk. Jóindulatú kölyök, lehet rá számítani, a többi meg igazából mindegy is, nem a felesége akarok lenni, csak munkatársak vagyunk.
Maga az ünnepi hangulat, a várakozás, és persze a családom, nem kevésvé a családi béke nagyon hiányzik, de ezt sejtettem előre, hogy így lesz. Az érzéseim viszont azt hiszem, kezdenek kitisztulni. Oké, hogy sokan vannak körülöttem, de sokat vagyok egyedül, van időm gondolkozni, magamon, igazából még sosem töltöttem ennyi időt saját magam társaságában. Szóval eljutottam arra a pontra, hogy úgy döntöttem, nem megyek vissza Londonba. Vagyis nyilván visszamegyek, mert ott fogunk karácsonyozni, de nem keresek ott lakást, munkát. január elsejére szól a repjegyem Budapestre. Nincsen nekem maradásom Angliában. Nem az én országom. Sok szempontból jó volt ott lenni, az önérzetem, az önbecsülésem sokat javult kint, és kellett a kiutazás ahhoz, hogy kirángassam magam a gödörből, amibe beleástam magam a tdk után, de most már hazamegyek. Rettentően hiányzik Édesanya. Azt hiszem, hogy a vele való viszonyomnak is jót tett a távollét, már nem ragaszkodom annyira hozzá, talán kicsit feljebb nőttem. Ez is nem titkolt célja volt a kiköltözésnek. Visszatérve az Anglia témára pedig, azt nem akarom eltagadni, hogy nagyon hasznos volt a kint töltött idő, de innen nézve London szar hely. persze, Otthonról nézve nem az, de innen már igen. Amióta itt vagyok pl 2 övlyukkal beljebb hordom az övem. Szerintem ezt nevezik pszichés fogyásnak/hízásnak. pedig eszem. Csak egyszerűen jól érzem itt magam. Hazaértem. Az itt töltött idő már elég volt arra, hogy a rossz oldalai is kiütközzenek az itt élőknek, az országnak. Látom a többieken, ahogy zombulnak bele a dologba, kezd tele lenni a tökük a dolgokkal, Ádám pl ma már szidta a büdös kurva Finnországot, havastól-mindenestől, de nekem még mindig semmi rosszérzésem sincs. Nem tudok mondani olyan dolgot, amire azt mondom, hogy nem tudnám megszokni. Ami taszít. Nincs, negatív. Pedig azért én is megláttam a negatívumokat. kezdem: rengeteg az alkoholista. De iszonyat durva. Egy nap minimum egy seggrészeggel találkozom, teljesen random időpontokban, délután egykor, 10k-kor, összevissza. Kurva sok a részeg, akik csak fel alá kóvályognak dologtalanul. Ez elég durva. Ijesztőek. Mert nem akármilyen módon részegek ezek, nem spiccesek, hanem durván merevrészegek. Valamelyik nap az egyik konkrétan be volt hugyozva… Akkor a másik: a köpködés. Valami ocsmány módon köpködnek. Fiúk, lányok, gyerekek, felnőttek. Szívják az orrukat és köpködnek. Gondolom, ezt a becses szokást is a hideg időjárás honosította meg náluk, de hát fujjj… Néha összerezzenek, attól, hogy a hátam mögött valaki megszívja az orrát. Elég durván nyomják. Igazából hirtelen ennyi jut eszembe, ami felírható a rovásukra. Aztán meg ugye van itt az, hogy igénytelenek az öltözködésre, de ez az én szememben nem negatívum, részletkérdés, nem a ruha teszi az embert.
A tél még mindig csak bontogatja a szárnyait, igazán nagy hó még mindig nem volt. Ma mondjuk azért már estek faszán centis hópelyhek, de szerintem ez sem fog megmaradni holnapra."
Igen, kissé random ér véget, bár szerintem senki sem jutott el idáig :)
