káoszkapitány már megint ámokfutott. dejszen nincs is ebben semmi meglepő, mikor bortársaságos papírzacskóba bújtatott házi birsalma pálinkával veszem a nyakamba Zuglót. no persze csapra is vertük rögvest, merthát a szülinap az mégiscsak szülinap, ez pedig kijár törcsiknek, pulcsiknak egyaránt. unikum, sör, rum, kevert helyett sör, pálesz és viszki, persze az eredmény nem maradt el. volt sírás, hányás, végül pedig sírvahányás. a drága zsidó megagyalta a valaha volt egyik legszégyenletesebb exemet, és miközben ő ezt tette, az ő választottját igyekezte abuzálni az alatta fekvőnek az asszonya, akit szerénységem igyekezett jobb belátásra bírni. mindezt rezignált mosollyal az arcán nézte végig a rendőrbá, aki olyannyira szórakoztatónak vélte kis társaságunk performanszát, hogy a miután a vert sereget felszólította a hazavánszorgásra, még csevegett velünk egy jódarabon, sőt felmerült a műszak végi sör ötlete, ha még éberek leszünk akkor is, 4-kor. eztán még sikerült elérni a soknál is több szintjét, amikor is a ránkzárt kocsma falain belül immáron engedélyt kapva a dohányzásra, kapva kapván a lehetőségen előkerült mindenféle sárkány-, meg orbánc-, meg lándzsás utifű. ugyan bobmárli szelleme biztos örült, és oké, hogy regikocsma, de a személyzet feltűnően takarítani kezdett, és mivel az óra még csak fél hármat ütött, nem lett meg a későhajnali rándevú a biztosúrral, annál inkább a népligeti büféssel, akivel a paradicsom nemkívánatossága ill. a kecsöp nemléte kishíján újabb csetepatét eredményezett. hazafelé még persze elbasztuk, így ahelyett, hogy cirka fél óra alatt hazaértünk volna vonattal, inkább körbeéjszakaiztuk a várost, mert hát az olyan buli! nem, nem az.

nemhiába, aki vadállatot csinál magából...