farsangi mulatságba hívtak máma. nem különösebb hűhó, csak egy koncert, sok jóbarát, sok jósör. a farsangról, bármennyire is szeretem a telet, és bárcsakbárcsaksosemúlnael, mindig egy szó jut eszembe: TAVASZ.

meg a busójárás. egyszer nagyon szeretnék elmenni egy busójárásra. igen, kedves világ, ezt vedd segélykiáltásnak. LÉGYSZI LÉGYSZI, VALAKI VIGYEN EL BUSÓJÁRÁSRA!

ha meg ugye tavasz, akkor dagad a fasz.

na. ilyen kedvem van ma. ehhez pedig mi sem passzol jobban, mint ez a remekmű. minden sora arany. 

Wilmot, John, Earl of Rochester: Szatíra II Károlyról

Brit földön, hol keresztyén ég alatt

a föld legjobb pinái nyílanak,

él egy király, könnyed s előkelő —

sokáig éljen, ő, s viruljon ő! -

mert hírre-névre néki semmi gondja,

nem ugrál, mint a franciák bolondja,

kinek, míg népe hull, ledől a trónja.

Szivében béke és szeretet él

szeretni úgy szeret: mindig kefél.

 

Magasra vágyni hasztalan akar:

egy méret nála farok és jogar,

s ki ezt szorítja, azt is fogja véle,

míg alig lesz bölcsebbé, mint fivére.

Szegény király! akár az Udvar alja,

bohó elmédet farkad úgy uralja;

nincs még ily büszke, ily makacs farok,

ily hetyke fasz még nem élt s nem baszott;

útjában állhat vallás, haza, törvény,

átgázol rajtuk ő, pinára törvén,

kurvát kurvára halmoz szűntelen;

szegény, botrányos, víg fejedelem!

 

Carwell, e legszebb drágakő előtt,

ki napja alkonyán enyhíti őt,

sorsát kesergi — hölgye fátumát:

későn imádják őt, ki úgy imád;

mert farkát jóllehet még mélyre tolja,

kellemtelen csüng két bágyadt golyója.

És volna bár időm a kínt leírni,

mit szegény Nelly kénytelen kibírni,

míg combja, nyelve s ujja küzd ezerszám,

mielőtt áll a hőn imádott szerszám.

 

Utálom a föld mindannyi királyát,

franc majmot avagy britföldi pojácát!

(engedtessék meg megjegyeznem, Rochester az egyik legbájosabb kisváros, ahol valaha jártam. ha nyugger leszek, és megérem, hogy meguntam az életem, odaköltözöm, és naphosszat Dickens regényeket fogok olvasni, stílszerűen.)