nem voltak illúzióm azzal kapcsolatban, hogy korán, józanul vagy sértetlenül fogok hazaérni Júlia szülinapi bulijából. hogy Gellért szavaival éljek, a káosz az, amit a legjobban szeretek. hiába nem kedd, és nem finnről rohantam, még így is sikerült lekésni gengszter zoltán első pár számát. már azon lennék meglepve, ha egyszer odaérnék kezdésre. már a koncert elején (persze ahhoz viszonyítva, hogy megérkeztünk) ismerősbe botlottunk, egy barátnő exe.

az este derekán kiderül, hogy a világtörténelem leggagyibb pick up line-ja is lehet hatásos. a "szia, bejössz a haveromnak" az pedig, hogy ezzel a szar dumával mégis fel lehet szedni egy nőt, úgy, hogy annak még akár halovány sejtése sincs arról, hogy a delikvens zenész, rokksztár, híresember, egész egyszerűen priceless. az pedig talán már a hihetőség határát súrolja, hogy x millió emberből, egy "paksi srác, akinek a haverja bukik a vörösekre" mondat alapján valaki véletlenül belője a személyazonosságot, hogy aztán így az előbbi információkra fény derüljön utólag.

volt még aztán csillagfényes vacsora - ingyen kecsöp majonéz -, hogy még a fülem hegye is szószos volt, és hazafele - tisztázatlan körülmények között - kishíján megverettem magam.

az eseményekhez mérten sikernek könyvelem el, hogy egy darabban, és egyedül ébredtem a saját ágyamban.