unásig ismert közhelyek, hogy a változás mindig jó, no meg a záródó ajtó egy másikat nyit. de mégis meg kell erőltetnem magam, hogy pozitívan tekintsek előre. a sokáig szeretett, mára gyűlölt-unt munkahelyemen ülve parasztrétest ropogtatok reggelire fásliba bugyolált kézzel. mint kétségbeesett nyolcéves állok a záródó ajtó előtt, szűkül a rés, fogy a levegő, szorít a hely, de kurvára nincs másik ajtó, se folyosó, se fénysugár nincsen, légüres tér, ordító, színtelen semmi. én vagyok Apu abszolút egykedvűsége.