különös időszak ez. most valahogy a szokásosnál is jobban érzem a halál közelségét. no már nem a sajátomét (még mindig bennem van az a gyermeki naivitás, hogy az addig rendben, hogy mindenki elmúlik egyszer, de az egom túl nagy ahhoz, hogy tudatosuljon, hogy biza én is). halálszag van.

a hivatalban a szomszéd karámból hagyatéki eljárások hangjai csengenek át, amerre csak járok, mindenhol azt hallom, hogy ez meghalt, azt múlt héten temették, amaz kórházban van, és aki még épp nincs, annak végtag- és mellkas fájdalmai vannak, nehéz légzés, keringési zavar, vastagbélrák. kanülök, katéterek, csövek és gépek, amerre csak nézek.

mintha nem is a tavasz akarna jönni. most tél van, és csend, és hó és halál.