életemben másodjára bőgök ezen.

ma lesz az a bizonyos búcsúbuli. és bár legalább egy hónapja, ha nem három, készülök/ünk lelkiekben erre, azért az mégiscsak szar, amikor azok az emberek, akiket önző módon elhagyni készülök/ünk, viszontszarnak. őket sem érdekli annyira sem, h egy koccintás. és nekem/ünk még értük fáj a szív? meg lelkifurdalás?
hát még egy okkal több, hogy ne, basszameg.

másfelől pedig, és kiváltképp, azért könnybe lábadt ma egy párszor a szemem, és erősen morfondírozom, hogy smink nélkül indulok meg az estébe, mert a végén méh úgy fogok kinézni, mint nikki rhodes egy kiadós mélytorok után.