nincs egy hete, hogy visszatértem Finnországba egy villámlátogatást követően. Olyan röpke volt, hogy fel sem tűnt igazán, hogy otthon jártam.

újra ki kell emelnem a magyar nyelv szépségét, és az otthon-itthon szavak jelentésbeni elkülönbözőségét, hiszen számomra e két szó nem ugyanazt a helyet jelenti, és hogy melyik melyik, az sem állandó, mindig épp az adott pillanatbeli térbeni elhelyezkedésem határozza meg. nagyon kacifántosra sikeredett ez, de azért remélem, érthető.

szóval otthon jártam. a reptérről egyenest házibuliba,vasárnap fiús bebaszás, hétfőn lányos bebaszás, kedden másnapos lődörgés, majd orvostól orvosig, és vissza a reptérre. Néha olyan érzésem van, mintha a Terminál című film lenne az életem.

Különös élmény volt volt ez most. Több szempontból is. Fontos embereket látni és ölelni újra, szeretni és máshogy szeretni.

És hát az én Budapestem. Az én hőn szeretett Budapestem mintha megváltozott volna. Kicsit nagyobbnak, hangosabbnak, büdösebbnek, ridegebbnek tűnt, mint annak idején. Még tavalyhoz képest is, pedig már tavaly is elég idegen voltam egykori bölcsőmben. De most kifejezetten vendég voltam, kívülálló. Messziről jött ember, furcsa szavakkal szájában, egy távoli ország billogával a homlokán.

Hazaérve gyengéden pislogó fények és kutyaszag fogadott. Melegen ölelt mellére az új életem, oltalmazón. Hogy itt bizony jó helyen vagy és biztonságban.

Megérkeztem.