mondjuk három majdnem ideggröcs után meglett A ruha. a ruha, amiből a csöcsöm jobban kilógott, mint a seggem, és fekete volt, de hálistennek a kandisznót leszámítva ez sem érdekelt nagyon senkit, és nem is zavart, mivel az eseményt egy a bárpulttal éppen szemben lévő, de a násznéptől kellőképpen távol eső pontról figyelve, majd akkurátusan ki-kidohányozva sikerült végiginnom szépen, csendben, illedelmesen. éjfél után narancssárgát (egészségügyi) okádtam a szabolcsi stílusban töltött káposzta és a meggypálinka ördögi duettjétől. nem szaladt fel a harisnyám, és egyszer sem esett ki a mellem. illedelmesen viselkedtem, és amikor a pokol elszabadulni kezdett, és jött Poncsó meg a rossz vére, mi elegáns búcsút vettünk a vakrészeg többiektől. reggel hét, ébredek, kinézek az ablakon, végre péntek, szeszszagú csókot lehelek a férfi nyakába, akivel megosztom az ágyam, és életem napjait, mire ő halkan, romantikusan annyit dünnyög, h hmmmm poncsóóó. hát így ment.

ja és nekem ilyenem sose lesz. meg nevörgróáp.