Az utóbbi időben számos alkalommal kaptam magam azon,hogy a szabad akarat és úgy egyáltalán a szabadság eszményén mélázom. És mivel holnap lesz a nyelvvizsgám, leküzdhetetlen vágy támadt bennem, hogy a délutánt nyelvtan gyakorlás helyett inkább Milan Kunderával töltsem. 

Minden bizonnyal a saját életem párhuzamos vonásai is közrejátszanak abban, hogy a szívem majd kifacsarodik a mellkasomból épp. Megeshet, hogy még mindig szerencsésebb állapot ez, mintha a szorongás és a rettegés fojtogatna.

Ha ennyi év alatt nem sikerült megtanulnom eléggé finnül, akkor talán nem a mai éjjel folyamán fog megtörténni. Úgyhogy kár is ezen rágódni már.

Annyi mindent tudnék és akarnék most írni, hogy talán az a legjobb, ha megtartom a gondolataimat magamnak. Egyelőre legalábbis. Egy kicsit befelé figyelni.

Aztán rövidesen úgyis kiderül, hogy mi is a helyzet ezzel a szabad akarat illetve eleve elrendelés kérdéskörrel. Megválaszolódik, hogy vajon tudom-e befolyásolni a dolgok folyását vagy elszenvedője vagyok-e csak az életemnek. 

Csak én bírok versemnek hőse lenni.