Napok óta dümmdümm düdüdümm dümmög a fülembe ez a szám, és alig leküzdhető vágyat érzek arra, hogy kiposztoljam a fácséra is, hogy lássa ország világ, hogy mily kedves e nóta a szívemnek/ fülemnek, és persze, hogy a kevésbé kifinomult ízléssel bírók is megláthasság a mocsárságban a szépséget. Persze naiv a feltevés, hogy bárki rá merné nyomni a play gombot olyan zeneszámra, amit én posztolok, merthiszen mindig csak a pánksznotded.
No de! Manapság bármennyire is szeretné az ember a lehető leginkább "in real" élni az életét, elkerülhetetlenül belefut olyan kínosságokba, vagyis sokkal inkább kínlódásokra, amikor is a fészbukon történő linkelgetés, posztolgatás, hozzá-hozzászólogatás már nem csak puszta linkelgetés, posztolgatás vagy hozzá-hozzászólogatás, hanem üzengetséggé avanzsál. Csak hogy egy példát mondjak: Mucika hónapok óta teper Lacika után, de Lacikának nincs annyi vér a pucájában, hogy közölje Mucikával, hogy bocsdenem, így hát inkább egy poénnak álcázott, ártatlannak tűnő kis kommentet intéz (természetesen úgy, hogy az semmiképp se kerülhesse el Mucika figyelmét), hogy bizony nincs nő, nincs sírás, meg hogy forevör alone megsatöbbi. Ez futott végig az agyamon, amikor épp rányomni készültem arra a kis kék megosztás gombra, és elrettentem a gondolattól, hogy vajh hány olyan hímnemű, neadjisten nőnemű ismrősöm venné ezt személyes célzásnak, vagy ami még rosszabb, hány titkolt és kevésbé titkolt "jóbarátnak" okoznék nem kis örömöt, hogy biztos szegény diánára nem mászik rá haláltábor sem, vagy urambocsá családtagtól kapjam a kérdést, hogy az esküvő. Szóval inkább úgy döntöttem, hogy lófasz. Az elfogadás és egyenlőség égisze alatt elvégre mindenkinek joga van, hogy a saját szarját hallgassa, hát még, ha az tényleg szar (ugyebááár, kedves szerző?:D), és állja meg, hogy azt rátukmálja a jobb ízlésűekre. Visszavonulok, és elgondolkozom, kinek és miért küldtem volna a számot, ha küldtem volna. Nem.