Karácsonyi fényekben úsznak Budapest utcái, szánkók, csengettyűk, angyal kürtök hirdetik a meghitt ünnepek közelgését. Az emberek ajkairól azonban a csinglingling száncsengő helyett az orbántakarodj zeng. Meg hogy szabad médiát. És hogy nem leszünk rabszolgák. Szívmelengető, nemde?

Én nagyon szeretem a decemberi ünnepi időszakot. Melegséggel telik meg a szívem, hálát adok, amiért a tőlem kilométer százakra élő szeretteimet újra megölelhetem. Most azonban valahogy nincs hangulatom. Nem érzem a szeretetet és a megbocsátást a levegőben. Ökölbe szorult kezek, összerándult arcok és torokba szakadt kiáltások mindenfelé, az éveken keresztül elfojtott, tehetetlen düh kitörni készül a tanult beletörődés kőkemény páncélja alól.

Az elmúlt évek során annyiszor volt már ilyen, de annyiszor, hogy a még a leglelkesebb forradalmárok is lassan már csak legyintenek, hogy persze, kimegyünk, ott leszünk, tüntetünk, de úgyse lesz semmi. 2006-ban egy elkúrtukért és egy kurva országért lángba borult a fél város. Azóta pedig a szüntelen, következményektől mentes, gátlástalan megtiprása a jognak, erkölcsnek és demokráciának,és mindezek tetejében a cinikus pofánröhögés láttán a társadalom ingerküszöbe annyira kitolódott, hogy lassan már hányinger nélkül gurgulázza a torkán akadt, bűzölgő, rothadó ner galacsint, amit se kiköpni, sem lenyelni nem tud immáron több kormányzati cikluson keresztül.

Ez az egész már rég nem pártállásról vagy szimpatizálásról szól. Itt már nem az a kérdés, hogy ki jobbber és ki libsi, zöld vagy akármilyenes is. Nem is a migránsokról vagy a komcsikról,rabszolgatörvényről és Soros-tervről van szó.

Egészen egyszerűen arról, hogy 2018-ban, Európában vagyunk, nem egy Orwell regényben. Nincs olyan érv vagy értékrend, ami elfogadhatóvá vagy indokolttá tehetné az elmúlt napok - de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy évek - történteit. Nincs az a szolgalelkű, Stockholm szindrómás, neurotikus társadalom, ami ezt képes elviselni, még a magyar sem.

Én csak azon tűnődöm, hogy meddig még? Meddig fog ez még tartani? Meddig tart kivéreztetni ezt a papírlábakon álló óriást, a disznófejű nagyurat? Meddig bírja még vajon ezt egy ország, mikor szabadulnak el az indulatok annyira, hogy állatokként rontanak rá megnyomorítóikra és marcangolják szét őket puszta kézzel, fogakkal?