féltettem a kis lelkem a pénteki össznép dagonyától, attól, hogy majd ott nekem szar lesz, hogy én ott majd hányástól csöpögő állal és könnytől ázó arccal fogom ölelgetni a budit fosrészegen, elbújva, hogy senki meg ne lássa megalázottságom. ehhez képest csodálatosan sült el az este, megbocsátottam, akinek illet már, hálás voltam, aki megérdemelte, szerettem, akit viszontláttam, és mint egy hatalmas endorfinbomba szédelegtem végig a vágóhídon. és az ágyas almapálinka! ittam én már igen sok jóféle pálinkát tanyasi gyerek lévén, de ezt a mennyei mannát igenis felveszem a legjobbak listájára! az egyedüli nemértem esemény, hogy vajon mégis mi a jó fenéért kértem olyasmiből, amiről már elsőre is kiderült, hogy nem ízlett. minden bizonnyal a kínálás kellemes önérzetsimogató bája. az volt a hibás. nem én.

pánksznotded.