2014-ben gázoltam térdig, amikor is eldöntöttem, hogy 30 éves koromig, azaz 2016. decemberéig megemberelem magam. Az abban az évben 30-at töltő cimborámnak ez az ultimátum olyan látványosan kurvajól sikerült, hogy pár hónap leforgása alatt saját lakásra, megélhetést biztosító munkára, kiskutyára, és talán még valami párkapcsolat-szerűségre is szert tett fogadalmát követően, úgyhogy úgy döntöttem, én is határidőt szabok magamnak az önálló egzisztencia megteremtésére. Akkor, 28 évesen megnyugtatóan távolinak tűnt 2016., bőségesnek látszott a két év. Most pedig ugyan még van hátra 7 hónapom a kitűzött célig, kerülget a pánik.

12 éves korom óta dolgozom, félállásban még akasztott ember is voltam, és nincs semmim, csak a kétmillió diákhitelem és egy rakás könyvem.
Dicséretes mester diplomám van, három nyelven beszélek, és nincs egy valamire való szakmám vagy munkatapasztalatom.
139 az IQ-m, az egyetemen kivételes tehetségnek tartottak, és nem lettem se író, se doktor.
Volt néhány komolyabb kapcsolatom, lakva is megismertem párat, a jóéjt puszim egy kutya nyalja az arcomra.

Nyilván az önmegvalósítás szempontjából némileg hátráltató tényező a külföldre költözés és a nulláról indítás, de ez is annyira jellemző, mindig is szerettem lehetetlennek tűnő elvárásokat támasztani magammal szemben. Nyugtalanító, hogy júniusban a jelenlegi sulim is véget ér, és akárcsak 14 évesen a gimi előtt, most is ugyanolyan tanácstalanul állok a bizonyos nagy betűs kérdés előtt, hogy akkor mi is akarok lenni, ha egyszer nagy leszek.
A különbség csak annyi, hogy azóta nagy lettem, és már nem kergetem tovább az álmot, hogy bárcsak elrepültem volna Pán Péterrel Sohaországba, és már nem is akarok menekülni a felelősség elől, és álomvilágban sem akarok élni, aki meg nem értett zseniként kardigánban tejeskávézgat a könyvtárban és felolvasó estekre jár örök hallgatóként, sosem felolvasóként. Nem akarok az a közösségen kívül-,felül álló örök lázadó lenni, aki vélt vagy valós problémáival önpusztítással száll szembe, falrahányva a gyöngyöket. Kész vagyok elengedni a bennem lakó naiv kamaszt. Nincs több kifogás. Nincs több hárítás. Nincs több felelősség eltolás. Ezt már tudom.

De azt még mindig nem tudom, mi jön ezután.