az imént besétált hozzám a hivatalba egy tanárom az egyetemről. hivatalosan sosem jártam az órájára, mert papíron már nem vehettem fel több tárgyat, szóval utolsó padba sunnyogva lopóztam be a színház és a test témáit körüljáró előadásaira és szemináriumaira. megremegett a szívem, amikor annak idején megtudtam, hogy ő fogja bírálni a tdk dolgozatomat. egyfelől nagy öröm, másfelől pedig hatalmas megfelelési kényszer, magas a megugradó mérce. releváns és reális bírálatot adott, és noha ő ugyan így tett,végül mégis az egyetem fura ura, a szekcióelnök döntése - és részrehajlása - dominált az eredményhirdetés perceiben.

furcsa érzés, mikor itt ül velem szemben ez a hatalmas koponya, okos fejével biccent, és egyfelől én mint csinovnyik  lenyűgözöm hozzáértésemmel, kedvességemmel és intelligenciámmal, másfelől pedig ezúttal ő az, aki legjobb hiszemében és szándékaival az én jóindulatom kiszolgáltatottja.

egyetemre akarok járni!!!