A minap vásároltam egy tököt. Nem akármilyen tököt, egy amolyan hálovini, faragnivaló tököt. A gyermekkoromban Amerikában töltött idő emlékére nosztalgikus elégedettség öntött el, hogy most már itthon is gyökeret verni látszódik a szokás. Tavaly nem tudom, de tavaly előtt még nem igen lehetett sefelé látni ilyen úri hunczutságot, most meg lám, minden üzletben ott sárgállnak, hozzáteszem, nagy örömömre! Általában nem vagyok valami lelkes az amerikai ünnepekkel kapcsolatban, mint amilyen pl. a Valentin-nap (ez kit lep meg vajon?:D) vagy Hálaadás, de ez a zombislotyóshullarablós móka jó móka!
Szóval kinéztem, megkopogtattam, lapogattam, fontolgattam, hogy ezt vagy inkább mégis amazt, míg végül megtaláltam a tök(életes)t. Akkurátusan seggre ültettem az erkélyen, mintegy a halálsorra küldtem, hogy ott várja sorsának elkerülhetetlen bevégeztetését. A nyulam sóvárogva tekintget az erkélyüvegen keresztül a kiszemelt zöldség felé. Lelki szemeim előtt megelevenedik a kép, amint a Babóc hátsó lábai lógnak csak ki, ahogy rágja befelé magát az édes héjon keresztül. Amint elérkezik az idő, nekiadom a kivájt a belet.
Brace yourselves, pumpkin carving pics are coming!
