és amikor már éppen biztonságban érzed magad  saját magadtól, a kicsinyes öngyötrő szokásaid a feledés békés homályába vesznek, már nem kínzod magad a magaddal, és az ideális világgal kapcsolatos gyermekien naiv elvárásaiddal, na akkor, akkor talál be a saját múltad, ahogy egyik napról a másikra be(vissza?)toppan az életedbe, akármennyire is nekifeszülsz, ő álnokul betolja a cipője orrát, majd az egész a lábfejét az egészséges önérzeted várjának ajtaján, és már csak arra eszmélsz, hogy ott áll előtted azokkal a mélybarna szemekkel, amiknek tudod, hogy úgysem fogsz tudni elenállni, és fájni fog, de cefetül.