már megint nagyon nehezen jönnek hozzám a szavak. A mindennapjaim során már szinte alig használom az anyanyelvem, és teljesen elsorvadnak a kompetenciáim, úgy érzem. Talán fontolóra kéne venni az angolul írást újfent.

Na de igazából amiért most nekiveselkedtem, az nem is a nyelv dilemmája - az csak idetolakodott -, hanem sokkal inkább az időé.

Sokáig úgy éreztem, hogy Dalí rólam mintázta Az elfolyó időt, de ha nem is így történt, legalábbis én vettem példát a képről. Csordogáló órák, tét nélkül elmúló, végtelennek tűnő percek lassú egymásutánja az élet.

Most pedig, amikor végre van ötletem, konkrét elképzelésem, hogy mit és merre, azzal kell szembenéznem, hogy időből nincs elég. Hogy már egy órája aludnom kéne most is.

Olyan sosincs, hogy valami könnyű. Vagy ha mégis, akkor az elviselhetetlen.